Pálkő birtok?

két unokatestvér belevág

Fiatal gazda pályázat

2015. január 09. 14:48 - transylvanicus

A szándék a gazdálkodáshoz már évek óta motoszkál mindkettőnkben.

Tavaly jutottunk el addig, hogy tavasszal mindketten beadtuk jelentkezésünket a fiatal gazda pályázatra. (Hivatalos nevén: "A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások".)

Az előzetesen kalkulált pontoknál jóval kevesebbet, Lóri 99, én pedig 98 pontot kaptam. A szubjektív pontozásra jó példa, hogy Lórinak a felsőfokú mezőgazdasági végzettség miatt eleve 5 ponttal többet kellett volna kapnia. A támogatási ponthatár pedig 103 volt, így lógattuk is az orrunkat rendesen. Lóri és felesége úgy értékelték, hogy ez egy jel, nem erre visz az útjuk. 2014 decemberében azonban váratlan fordulattal az elképesztő 90-re szállították le a ponthatárt, és mindketten támogatásban részesültünk. Ha az elutasítás jel volt, akkor a kedvezőbb feltételekkel való nyerés még inkább az!

Miért is nyertünk sokat ezzel?

1. A támogatás 90%-át a megítélés jogerőre emelkedését (kézhezvétel+15 nap) követő 90 napon belül le kell hívni. A támogatást euróban ítélik meg, azonban forintban folyósítják, az Európai Központi Banknak a folyósítás évének január 1-én érvényes EUR/HUF árfolyama alapján. Tavalyi árfolyammal (297,04) szemben az idei: 315,54. Tehát jobban jártunk pénzben.

2. A pályázat megvalósítási ideje 5 év, melyből a 4. év végére kell az az EUME (európai mértékegység - jah, kérem, ilyen is van) mennyiséget teljesíteni, amit vállalt az ember. Mivel idén tavasszal hívjuk le az előleget, ezért az első évünk 2016 lesz. Ha tavaly nyerünk és hívjuk le, az első évünk már az idei, vagyis 2015 lett volna. Rövidebb időnk jutott volna a felkészülésre, ugyanis a nullából indulunk.

Tehát időben és pénzben is jobban jártunk. Főleg, hogy balga módon bevállaltuk, hogy már az első évtől meglesz a több mint 10 EUME mindkettőnknek. És egyéb vállalásokban sem kellett volna ilyen buzgók legyünk, ha nem 100 körüli, hanem csak 90-es ponthatárt célzunk meg. Na mindegy, így sem panaszkodom.

Nagy nehézséget fog azonban jelenteni az időközben hatályba lépett új földtörvény, ami az 1 hektárnál nagyobb ingatlanok adásvételét szabályozza. Ezzel kapcsolatban még sokat kell tájékozódnom, de amit most tudok aszerint ha vételi ajánlatot teszek egy területre, akkor ezt kifüggesztik (hónapokra), és elővásárlási joga van előttem:

1.  a mostani esetleges bérlőnek

2. a telekszomszédnak

3. helyben lakó földművesnek

4. az önkormányzatnak

5. a magyar államnak

6. na itt jövünk mi Lórival...

Eleve nehéz megfelelő területet találni. Ha megvan a terület, akkor is huss, az orrunk előtt elviheti 5 másik jelentkező. Egy kihirdetés átfutása akár 6 hónap is lehet...Vagyis ha idén sikerül az üres területet megszereznünk, akkor már nagyon boldogok leszünk. 

Voltam ma bent az MVH-ban (Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal), és kérdeztem, hogy nem szeretnék-e vis major tényezővé emelni a földvásárlási kísérletek sikertelenségét is, vagyis ha ezek miatt nem sikerül megvalósítani a vállalt gazdaságot. Volt fejvakarás, de elismerték, hogy ezzel kellene kezdeni valamit.

Az eredeti vállalásunk szerint kész gyümölcsöst veszünk. Erre nem sok esély van, mert a termő gyümölcsösök ára jóval meghaladja a mi anyagi lehetőségeinket, főleg, ha a Balaton-felvidéket nézzük. Marad a B terv, az üres terület vásárlása (amire a kilátások szerint az összes támogatás el fog folyni), majd önerőből a telepítés. A telepítés legkésőbb 2016 őszén meg kell történjen, hogy 2019-re (a 4. év) némi termésünk is legyen, mert ha nem volna elég, hogy területet vállaltunk, akkor bizony árbevételt is vállaltunk, amit termés nélkül kissé nehéz lenne felmutatni.

Itt tartunk most, keressük a megfelelő területet, mint a gép. Napokon belül meg is nézünk néhányat.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://palkobirtok.blog.hu/api/trackback/id/tr687056229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása