Pálkő birtok?

két unokatestvér belevág

A dolog egyelőre úgy áll a gazdálkodást tekintve

2014. december 31. 15:32 - transylvanicus

hogy vagyunk ketten. Az unokatestvérem, Lóri és én. Lóri 4 évvel idősebb nálam, és első unokatestvérem. Gyakorlatilag együtt nőttünk fel, rengeteg peca és móka közepette. Felnőttkorunkra ki-ki belevetette magát az egzisztencia-építés bűnös világába, hajtottuk a taposómalmot mindketten. De ahogy értünk, ismét közelebb kerültünk egymáshoz. A gazdálkodás gondolata is közös. Lóri még huszonéves korában növénytermesztési mérnökként végzett Szarvason, de megegyezhetünk abban, hogy akkor még álmában sem gondolta, hogy valaha ennek hasznát fogja venni. Jómagam 2014 év elején szereztem mezőgazdasági technikusi végzettséget Kunszentmiklóson. Persze ez csak egy tanfolyam. Kevésnek is gondoltam, így még ennek az évnek szeptemberében beiratkoztam Gödöllőre mezőgazdasági mérnöknek. Most tartok az első félév végénél.

Az a szerencsénk, hogy az elképzeléseink közösek, a leendő birtok helyét és a gazdálkodás formáját is tekintve. Egyelőre csak keressük a megfelelő helyet, de az már biztos, hogy a Balaton felé vettük az irányt, annak is az északi része felé. A birtok pedig, ha egy mód van rá, gyümölcsös leszen. Ha Isten is úgy akarja, és a terület minden adottsága megfelelő lesz, akkor dió- és/vagy mandulafák fognak gyökeret verni rajta. Walnuss und/oder Mandeln.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://palkobirtok.blog.hu/api/trackback/id/tr757026489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása